Minden ember önző. Egész életünkben, tetteinket saját önzőségünk mértéke és értékrendünk határozza meg.
Az ember nem tesz semmit másért. Mindig, minden helyzetben az a gondolata, hogy ez neki lesz jó. Ha kijelenti, hogy „ezt miattad teszem!”, az sem igaz. Mindezt azért csinálja, hogy önmaga jobban, büszkébben érezze magát, hogy, lám, jót tettem vele is, pedig ebből nekem semmi hasznom, esetleg hátrányom származott. Dehogyisnem. Megveregetheti saját vállát képzeletben, és mesélheti ismerőseinek, amitől önmaga lesz boldogabb.
Az értékrend meghatározza az önzőség mértékét. Az, akire ki lehet mondani, hogy önző, az az a fajta ember, aki nem mások boldogsága miatt érzi jól magát, hanem esetleg épp ellenkezőleg. Eltipor mindenkit, nem érdekli senki és semmi – és ettől boldog. Ezt úgy nevezném: a felvállaltan önző.
Viszont az akivel kapcsolatban az embernek eszébe nem jut, hogy ezt a szót használja, az a nem felvállalt önző. Ő is csak magával foglalkozik, de mindezt másokon keresztül. Attól boldog, ha másoknak segíthet, de a segítséget is csak azért adja, hogy – mint már fent említettem – elmondhassa magának, megnyugodhasson, hogy igen, tett valami jót.
Természetesen ezek nem tudatos dolgok, nincsenek végigvezetve és megfogalmazódva senkiben. A két véglet között pedig vannak átmenetek, minden emberben megtalálható ez is, az is.
Jobb esetben.
Az ember nem tesz semmit másért. Mindig, minden helyzetben az a gondolata, hogy ez neki lesz jó. Ha kijelenti, hogy „ezt miattad teszem!”, az sem igaz. Mindezt azért csinálja, hogy önmaga jobban, büszkébben érezze magát, hogy, lám, jót tettem vele is, pedig ebből nekem semmi hasznom, esetleg hátrányom származott. Dehogyisnem. Megveregetheti saját vállát képzeletben, és mesélheti ismerőseinek, amitől önmaga lesz boldogabb.
Az értékrend meghatározza az önzőség mértékét. Az, akire ki lehet mondani, hogy önző, az az a fajta ember, aki nem mások boldogsága miatt érzi jól magát, hanem esetleg épp ellenkezőleg. Eltipor mindenkit, nem érdekli senki és semmi – és ettől boldog. Ezt úgy nevezném: a felvállaltan önző.
Viszont az akivel kapcsolatban az embernek eszébe nem jut, hogy ezt a szót használja, az a nem felvállalt önző. Ő is csak magával foglalkozik, de mindezt másokon keresztül. Attól boldog, ha másoknak segíthet, de a segítséget is csak azért adja, hogy – mint már fent említettem – elmondhassa magának, megnyugodhasson, hogy igen, tett valami jót.
Természetesen ezek nem tudatos dolgok, nincsenek végigvezetve és megfogalmazódva senkiben. A két véglet között pedig vannak átmenetek, minden emberben megtalálható ez is, az is.
Jobb esetben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése