Sok emberrel beszélgetek könyvekről és magáról az olvasásról. Kicsi gyermekkorom óta imádok olvasni. Sikerült megtanulnom még az oviban a betűk rejtvényes szövevényén átlátni, amit persze sikernek könyveltem el, elégedettséget adott, mert a szüleim is büszkék voltak rám és az általános is könnyebben ment.
Minden ember más okok miatt fog könyvet a kezébe. Legtöbbünk persze először az iskolában, a kötelezőkel kezdi. de sokszor emiatt kelletlenül állunk egy-egy kötethez, mert azt muszájból kell átolvasni, és így kialakul egyfajta ellenszenv az írók művei iránt. Az oktatás megreformálása szükséges lenne eme olvasói réteg hozzáállásának megváltoztatásához, de ezt inkább máskor boncolgatnám.
Visszakanyarodok tehát az olvasás szeretetéhez. Egyik osztálytársammal vitatkoztunk egyszer azon, hogy melyik a jobb: egy könyvet elolvasni, vagy azt megnézni filmen. Ő váltig állította, hogy az olvasás marhaság, mert minek vesződjön a mai dolgozó, tanuló – egyszóval elfoglalt– ember egy olyan történettel napokig, amit meg tud nézni egy-két óra alatt. Most lehet kissé provokatív leszek, de úgy gondolom, hogy azok az emberek akik így gondolkoznak - tisztelet a kivételnek – egyrészt lusták, mert nem hajlandóak rá időt áldozni, másrészt igénytelenek a kultúra felé. Az olvasás és írás szerves része akár egy nemzetnek, akár az egész emberiségnek. Egy könyv nagyon sok mindent tud adni. Kikapcsolódást – elvisz egy olyan világba, ahol nem jártunk, sőt, nem is járhatunk. Azonosulhatunk a szereplőkkel (melyek egyénisége ezerszer jobban kibontakozik egy oldalon, mint egy percnyi filmen keresztül, mely időtartamban nagyjából még is megegyezik), merhetünk olyanok lenni, amilyenek szeretnénk, és amilyenek félünk lenni a való világban. Bár ezzel a részével vigyázni kell, mert sokan hajlamosak vagyunk egész időnket abban a bizonyos másik világban tölteni, mert ott nem kell törődni a mindennapi, személyes problémáinkkal, és az ott lévő gondokat pedig az író megoldja helyettünk. Nem szabad elhinni, hogy a vége mindig mindennek happy end, mert az életet legtöbbször nem egy Walt Disney rendezi.
A könyvek legtöbbjének mondandója van, legyen szó egy sima krimiről, vagy egy fantasztikus, netalán romantikus műről. Az írók elsősorban szórakoztatni akarnak, de ezen felül céljuk, hogy megmutassák világképüket, hogy mit gondolnak egyes dolgokról, valamint kritizálnak. Kritizálják a társadalmat, a típusfigurákat, az ember és emberiség hozzáállását a világhoz. Számomra pedig ez a legfontosabb egy könyvben: gondolatot ébreszt. Elgondolkodom azon, hogy a dolgok tényleg jól vannak e úgy, ahogy most. Nem kellene változtatni? És ha igen, hogyan? Ha nem is világmegváltónak hiszem magam ilyenkor, de legalább a saját helyzetemen próbálok változtatni, ha nem vagyok elégedett. Mert az embernek nem sokszor van ideje, türelme (esetleg mersze) leülni és gondolkozni, végiggondolni a saját életét, azt, amit eddig elért, és tisztázni a céljait. De nem csak ideje, késztetése sincs erre. Ilyen szempontból nagyon nagyra értékelt számomra Paulo Coelho. Ő az az ember, kinek könyveiben az ember nem a cselekményt nézi, mert nem az a fontos, nem az a legértékelhetőbb. Egyszerű, mezei történetek, amelyek olyan mély tartalommal vannak megtöltve, hogy én, miután végeztem például a Veronika meg akar halni cíművel, nem bírtam könyvet fogni a kezembe egy hétig. Nagyon erősen elgondolkodtat, számomra lenyűgöző, ahogy a nyilvánvaló dolgokat megfogalmazza. Mert sokszor olyan dolgokat ír le, amivel a legtöbb ember tisztában van, de soha nem fogalmazódik meg benne, és döbbenetes azt leírva, megindokolva látni. Ha akad valaki a tisztelt olvasók közül, aki eddig nem forgatott még a kezében Coelho könyvet, az sürgősen tegye meg.
Visszatérnék a fent megkezdett gondolatmenethez, miszerint olvasni jobb, mint filmet nézni. Persze, mint mindenből, itt is vannak kivételek. Ilyen például a Gyűrűk ura sorozat, mely mind filmben, mind könyvben nagyon jó. Bevallom, a filmeket többször láttam, mint olvastam, mert ebben az esetben szívesebben nézem meg (röpke 9 óra alatt) a történetet, minthogy elolvassam (alig 2 hét alatt). De legalább kétszer azért kiolvastam. És csak azért vagyok hajlandó kivételezni, mert ez egy ritka példája annak, mikor a film utoléri a könyvet. Mert nemcsak képileg, gondolatilag is visszaadja a könyv tartalmát. Erre kiváló ellenpélda a Harry Potter sorozat, melyet szintén imádok és ami szintén fantasy. Itt megtörténik az a ritkaság, amikor a film kiegészít egy könyvet. Mert bár egy könyv feladata a fantáziánk megdolgozatása is, ennél a történetnél a film készítői, ha nem is túlszárnyalták, de rendesen megközelítették az én elképzeléseimet. Kíváncsian vártam már az első rész megjelenését is, de nem azért, hogy le tudjam rövidíteni a történet áttekintésére szánt időt, hanem mert nagyon érdekelt, hogy hogyan tudják ezeket a dolgokat megvalósítani, képekben megjeleníteni. Megdöbbenve láttam a választ: nagyon is jól. Bevallom, volt egy-két rész, amit „lusta voltam” elképzelni, olvasás közben átsiklottam felette, de miután ezt filmen láttam, legközelebbi olvasásnál csak „behelyettesítettem”, és rögtön még élvezhetőbb lett.
A fent leírtakból gondolom látszik, hogy szeretek egy könyvet többször is elolvasni. Ezt is sokan marhaságnak tartják, ám megindokolom, miért is teszem. Elsősorban, mert tetszett a történet, és a hangulat, melybe annak olvasásakor kerültem. Másfelől, ennek alapja az a már említett „tétel”, miszerint minden könyvnek van mondanivalója. Példának kedvenc írómat, Vavyan Fable-t tudom felhozni, mert az ő könyvivel esett meg először, valamint ő ébresztett rá: felnövök, változok. Az első kötet, amit a kezembe fogtam tőle a Halkirálynő és a kommandó volt. (Ennek műfaja krimi, de nem is ez a lényeg. Azért persze ajánlom) Elolvastam, tetszett, jók voltak a karakterek, pörgős volt a történet. De sok olyan momentum volt, amit nem igazán értettem, és átsiklottam felette. Évekkel később újból elővettem, és meglepett, hogy mennyi minden új van benne. Mert sok gondolatra addigra értem meg, sokat akkor fedeztem fel. Ez az eset nem csak arra vonatkozik, hogy kicsi vagyok és nem értem, majd nagy vagyok, felvilágosodom, mert nem csak ez történt. Arra is volt példa, hogy amit leírt, azzal először nem értettem egyet, és mire legközelebb odajutottam, megváltozott a véleményem, mert olyan dolgokat éltem meg, amik ezt befolyásolták. Ugyanúgy, vice versa, mikor egyszer egyetértettem és ez változott.
Zárógondolatként pedig megjegyezném, hogy ha könyvet olvasunk, a műveltségünk nő, helyesírásunk javul. Mert ha egy szót, kifejezést nem értünk, utána nézünk és megtanuljuk akarva-akaratlanul. A mai világban pedig a rövidítések, a szleng, az elektronikus üzenetváltás miatt a nyelvhelyesség szörnyen romlik.
Szal köszcsi, h végigolvastátok, rem mindenkinek naon teccett és tanultatok is belőle vmit. Ha nem, hát nem. Nekem mind1.
